Táncoló fénycsóvák vesznek körül,

A föld kicsúszik a lábam alól.

A biztos pontok megszűnnek életemben,

Magányos vagyok, elhagyott.

Önnön valóságom megszűnni törekszik,

A nagy világegyetemből egy kéz kinyúl,

Szelíden megfogja vállam, s így,

egy gondolatával az életbe helyez.

Több száz társ van hozzám hasonló,

Kézzel vállukon, a semmiben vakon,

Nincs más, csak a kéz, s az egymásrautaltság,

Ugyan azon sorsok, de más helyzetek.

Egyik másik útja keresztezi egymást,

Az enyémet is keresztezte nem egy,

volt mi összefonódott,

s messzebb került néhány.